Újra itt, újra irogatás, és újra filozofálás.

A nyáron valahogy nem sok időm maradt holmi internetezéssel foglalkozni, de a napokban már kezdett hiányozni az írás, ugyhogy úgy döntöttem, folytatom.

 Most nem fogok mindent ide tömöríteni, de az biztos, hogy  még mindíg imádom a Balaton partot,a könyveket és a színházat, viszont megfigyeltem, hogy nagyvárosban valahogy mindíg másabbak az emberek, és hogy ez nekem cseppet sem tetszik.

 Röviden ennyi. Majd néhány emlékezetesebb élményemet részletesebben is megpróbálok megörökíteni. 

Szokásaimnak ellenszegülve valamelyik reggel elkezdtem tévét nézni. Sajnos. Azt hiszem, egy jó ideig megint nem fogom elkövetni ezt a hibát. Hisz éppen arról folyt a beszélgetés, hogy már robotemberek is fociznak. S ha ez nem lenne elég, már versenyeket is rendeznek nekik. De más sport kedvelői se aggódjanak ám! Hamarosan továbbfejlesztik a technikát, és ki tudja, miket nem fog még helyettesíteni a "csodálatos szerkentyű".

Lehet, hogy régimódi vagyok, lehet, hogy furcsán gondolkozom, de számomra ez már több a soknál. Hova fajul így a világ? Nem hasonlítunk már így is néha egy robotra? Ha ez így megy tovább, ne is csodálkozzunk, hogy a Föld és a természet lassan, de biztosan kivet magából bennünket. S mivel köztudottan a média a legnagyobb hatalom, nem lehetne inkább mást sulykolni a nézőknek,ill. hallgatóknak?  Mi lenne, ha a nap 24 órájából 2-t az emberre szánnának?

Nem vitatom, hogy sok mindenre képes a mai tudomány. De ugye azért egyetlen robot sem fog szeretni,mosolyogni, sírni, és álmodozni? Na meg olvasni, írni,virágot szedni, és gyeremket hozni a világra? Csak néhány példa, hogy mitől is lennénk emberek. Mostanában azonban ilyen kicsinyes dolgok senkit nem érdekelnek.

Hiába írta Márai Sándor, hogy " személyiségnek lenni a legtöbb". Lassan már emberek sem lesznek, nemhogy önálló személyiségek.

Annyi gondolat, érzés, és érzelem forog a napokban bennem, hogy nem is tudom mit írhatnék. Néha olyan jó lenne még kislánynak lenni, a másik percben meg már a jövőmet tervezem, melyben úgy szereplek, mint aki már tényleg tudja, mit vár az élettől. Talán egyre jobban az utóbbi kerekedik felül, de bizonyára még jónéhány fejtörős nap vár rám addig. Bár ha jól meggondolom ez nem is olyan nagy baj,és amúgy is szeretek beszélgetni magammal. S szerencsére legyek bármilyen szomorkás hangulatban is, egy valami (valaki) mindíg felderít. De hogy mire is gondolok, azt sokkal szebben elmondják helyettem Tóth Árpád sorai:

Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Nagy örömömre a napokban újra visszatért a gondolkodós, filozofálós, álmodozós, olvasgatós hangulatom. Ugyhogy lehet, hogy néha inkább majd elmondják "ők" helyettem, mindazt amit érzek. Ma egyik kedvencem akadt kezembe, ami mellesleg egy örkzöld is a kincsesládikámban.

Pilinszky János:Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Már négy napja nem írtam, ezért cserébe most megpróbálom röviden összefoglalni, mi is történt azóta. Igazából annyi, de annyi szép és jó élményben volt részem, hogy nem is tudom igazán, hol kezdjem. A legfontosabbak talán: először megleptem Kedvesemet egy kis születésnapi ajándékkal, na meg vacsorával, ami igen finomra sikerült. Következő nap egy kis szórakozás következett billiárdozás keretében. S hogy a repertuál teljes legyen, másnap este Edda koncertre mentem.

Utóbbi fergetegesre sikerült. Végre megint élőben hallgathattam kedvenc számaimat. S ha eddig nem lett volna elég tervem, álmom, és erőm, most biztos kaptam még egy adaggal. Olyan számok ezek,hogy akárhányszor hallgatom meg őket, mindíg beleborzongok, s mindíg fellelkesedek általuk. Talán nagyon igaz, hogy a zene boldoggá tesz, és ha boldog vagy, nem is lehet semmi kivetnivalód a sorssal szemben. S talán arra is rájössz, hogy minden más csak rajtad múlik, és jobb ha felálsz, hogy tovább kűzdhess az álmaidért. Hát én most valahogy így jártam. Köszönet érte.

A mai nap számomra az elmélkedés és a szemlélődés jegyében zajlik. Sétálgattam a szemerkélő esőben, elidőzve egy-egy épületen, házon, vagy éppen egy arcon. Néha ugyanis van úgy, hogy másnak,és érdekesebbnek látunk már megszokott dolgokat. Hát velem most valami ilyesmi történt.

De ha már ennyire előbújt belőlem a művészlélek, úgy döntöttem kedvenc soraimmal emlékezek erre az esős napra. Többek között azért is, mert ezek hatására született meg e blognak a címe is. Továbbá hiszem, hogy ha minden ember csak egyszer elolvasná, és elgondolkozna rajta, akkor már nem ott tartana a világ, ahol.

Márai Sándor: Önmagamról

Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat.A földön éltem, és lassan felderültem.Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű!Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett.Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.

A minap végleg lezárult a vizsgaidőszak, melynek utolsó kihívása az volt, hogy válasszunk még egy szakot a mostani mellé. Nem mondom, nem kis feladat volt. Jöttek is a telefonok, hogy ki kinek mit tanácsol, s mivel is tudnánk kezdeni valamit. Végül aztán a magyar mellett döntöttem, melyet talán már egy évvel ezelött is meg kellett volna jelölnöm. Többek nagy bánatára, hisz egy nyelvvel jobban érvényesülhetnék a mai világban. De a szívem ezt súgta, s súgja is a mai napig, úgyhogy kénytelen voltam engedni neki. S mit mondhattam másoknak, akik ugyanolyan bizonytalanok voltak, mint én? Csupán az egyik kedvenc történetemet, amit magamnak is felidéztem a napokban:

Egy pásztor azt álmodja, hogy el kell jutnia Egyiptomba, és ott megtalálja a kincset, amit egy életen át keresett. Nem tudja mi az, mégis eladja a nyáját, és útnak indul. Rengeteg megpróbáltatáson esik át, s van hogy az útját is meg kell szakítania, mert nem maradt semmi pénze. De nem adja fel, hanem inkább beáll egy haldokló kis boltba dolgozni, melyet egy év alatt felvirágoztat, majd újra útra kel.Mire elér Egyiptomba bölcsebb lesz, megtalálja a szerelmet,és magtanul a természettel, de legfőképpen önmagával kommunikálni. S mi volt a kincs? Az, hogy megtudta, hogy amit keres a hazájában van. Nem más volt tehát az érték, a kincs, mint maga az út, és mindaz amit ez idő alatt megtanult.

S mit tanulhattunk mi a pásztortól? Hogy soha nem adhatjuk fel, halgassunk mindíg a szívünkre, és talán majd a sors meghálálja nekünk. De ha nem, akkor sem kell legalább azt emlegetnünk, hogy "lehetett volna".

Nem történt más velem tehát az elmúlt egy- két hétben, csupán annyi, hogy nem vettem még egy nyájat, hanem inkább a meglévőt is eladtam.

Nem is tudom hirtelen hol kezdjem az elmúlt három nap beszámolóját. Hisz valójában csak szűk körben töltöttem e kevéske időt, mégis azt kell mondanom, emlékezetesek maradnak számomra. Megvolt minden, amiről egy ember csak álmodhat: szerelem, család, barátok. Vidám beszélgetések, egy-két buli, némi álmodozás a jövőről, na meg a nyári tervezgetések.Egyszóval: harmónia.

Egyetlen hátránya volt csupán a hétvégének: túl gyorsan eltelt. De sebaj. Mint mindíg, a szép emlékek a szívemben maradnak, s majd később mosolyogva fogok visszagondolni ezekre a napokra.

Most pedig elkezdem szép lassan azon törni a fejemet, hogy mit is kezdjek magammal a jövő héten. Jó-jó, hogy szünet van, de azért mégsem maradhatok teljesen tétlen.Annyi már bizonyos, hogy még csinosítgatom a blogot, olvasok, s hát vannak ház körüli teendők is. És a legfontosabb: történjen bármi, továbbra is megpróbálom az élet napos oldalát látni.

      Nyár. Szerelem. Szünet. Sikeres vizsgaidőszak. Kell ennél több, hogy az ember boldog legyen? Nem hiszem. Ugyhogy egy szavam sem lehet az elkövetkezendő hónapokra.

      De mintha ezt mások is megérezték volna! Utolsó haza utamon a vonaton többen is nekem panaszkodtak, hogy mennyire rossz nekik, s miféle problémáik vannak. Talán sokat mosolyogtam hozzájuk képest? ( ez mostanság amúgysem sem divatos) S ahhelyett, hogy a példámat követték volna, inkább nekem kellett volna hozzájuk igazodnom. Hisz az azért napjainkban mégsem túl elfogadott, hogy valaki kitűnjön a tömegből. De megértés ide vagy oda, az én felhőtlen kedvemet nem sikerült ketté törniük. Még azzal sem, hogy néhány perc beszélgetés után úgy tekintettek rám, mint borjú az újkapura. Nem tudom mért, de a mai világban igencsak ferde szemmel néznek azokra akik filozófiát, esztétikát, s efféléket tanulnak. Mindezt pedig megkoronázva azzal, hogy utazás közben inkább olvasnak, minthogy valami disco zenét hallgassanak.

     Az út azonban csak eltelt. A kis filozófus életén mit sem változtatva, aki már aznap este újabb könyv olvasásába fogott. S mint később kiderült, nem is hiába. A számára oly kedves író szavai megint nagy hatást gyakoroltak rá: " Az írás mágia. " S aki író szeretne lenni, soha nem pihenhetet. Ha már nem ír, akkor szinte meg is halt.

    Erre felbátorodva aztán neki is látott annak, amit annyira szeretne. Igaz a toll helyett a billentyűzetet vette kézbe. De ez mit sem változtat a lényegen. Ő továbbra is boldogan tengeti napjait, szórakozik, olvas, él, és ír. Miközben mégtöbben néznek majd rá kicsit ferde szemmel. Vagy mégsem? Majd kiderül.