Szokásaimnak ellenszegülve valamelyik reggel elkezdtem tévét nézni. Sajnos. Azt hiszem, egy jó ideig megint nem fogom elkövetni ezt a hibát. Hisz éppen arról folyt a beszélgetés, hogy már robotemberek is fociznak. S ha ez nem lenne elég, már versenyeket is rendeznek nekik. De más sport kedvelői se aggódjanak ám! Hamarosan továbbfejlesztik a technikát, és ki tudja, miket nem fog még helyettesíteni a "csodálatos szerkentyű".
Lehet, hogy régimódi vagyok, lehet, hogy furcsán gondolkozom, de számomra ez már több a soknál. Hova fajul így a világ? Nem hasonlítunk már így is néha egy robotra? Ha ez így megy tovább, ne is csodálkozzunk, hogy a Föld és a természet lassan, de biztosan kivet magából bennünket. S mivel köztudottan a média a legnagyobb hatalom, nem lehetne inkább mást sulykolni a nézőknek,ill. hallgatóknak? Mi lenne, ha a nap 24 órájából 2-t az emberre szánnának?
Nem vitatom, hogy sok mindenre képes a mai tudomány. De ugye azért egyetlen robot sem fog szeretni,mosolyogni, sírni, és álmodozni? Na meg olvasni, írni,virágot szedni, és gyeremket hozni a világra? Csak néhány példa, hogy mitől is lennénk emberek. Mostanában azonban ilyen kicsinyes dolgok senkit nem érdekelnek.
Hiába írta Márai Sándor, hogy " személyiségnek lenni a legtöbb". Lassan már emberek sem lesznek, nemhogy önálló személyiségek.