A mai nap számomra az elmélkedés és a szemlélődés jegyében zajlik. Sétálgattam a szemerkélő esőben, elidőzve egy-egy épületen, házon, vagy éppen egy arcon. Néha ugyanis van úgy, hogy másnak,és érdekesebbnek látunk már megszokott dolgokat. Hát velem most valami ilyesmi történt.

De ha már ennyire előbújt belőlem a művészlélek, úgy döntöttem kedvenc soraimmal emlékezek erre az esős napra. Többek között azért is, mert ezek hatására született meg e blognak a címe is. Továbbá hiszem, hogy ha minden ember csak egyszer elolvasná, és elgondolkozna rajta, akkor már nem ott tartana a világ, ahol.

Márai Sándor: Önmagamról

Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat.A földön éltem, és lassan felderültem.Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű!Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett.Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.